Szörftábor


Szörftábor indul a Balaton több pontján a nyári szünidőben

A szörftáborokra a jelentkezés már a tavaszi időszakban megkezdődik.Reméljük minél többen megismerkednek ezzel a szép sporttal.

Szörftábor Siófok

Rengeteg szörftábor közül válogathatunk a 2016 -os évben, itt olvasható a helyszínek ismertetése. Mit érdemes tudni Siófokról? A város bemutatása :

Részletek különböző leírásokból : A fényjelző berendezés irányítja a hajók járását, a mólóárbocon függő kosár állásából pedig a vitorlázók, csónakázók értesülhetnek az esetleges közeledő viharokról. A móló és a part által határolt háromszög alakú területen kicsiny díszpark, a _Rózsa-kert illatos bokrai, lugasai gyönyörködtetik az üdülőketés a szörftábor résztvevőit. Haj-naltól késő éjszakáig ezer érdeklődő figyeli a mólón a siófoki kikötő mozgalmas életét, a sűrűn közlekedő hajókat, s ha kedvük tartja, a Matróz csárda kerthelyiségében, a kis, szökőkutas vízmedence falán e hajók őse, az első balatoni gőzhajó, a Kis-faludy gőzös ábrázolását is szemügyre vehetik; a balatoni hajó-zás százéves jubileumán, 1946-ban helyezték el itt a bronz em-lékplakettet. Mellette a reggelig nyitva tartó Pipacs bár, szemben a három emeletes, korszerű Napfény Szálló.

A népszerű városra a Balaton fővárosa jelzőt is gyakran használják

Siófok és környéke megfelelő helyszín a szörftáborok rendezésére

A Nagystrand és az új szállodacsoport A kikötőtől hosszú, nyílegyenes, fasoros útvonal vezet a part-tal párhuzamosan a nagystrand és az új hotel-negyed felé. Ezen az úton s a belőle nyíló mellékutcákon sétálgatva, változatos képben tárul fel előttünk a Balaton környékre oly jellemző üdülő-élet keresztmetszete. 60-80 éves, faragott fatornácos, veran-dás régi üdülővillák, modern víkendházak, többemeletes, kor-szerűen kialakított közületi üdülőházak váltakoznak az öreg fáktól árnyalt kertekben. A tó felőli oldalon másfél kilométeren át kíséri utunkat a Balaton legnagyobb, legkorszerűbben fel-szerelt strandja, a siófoki Nagystrand kerítése. Az elmúlt évek-ben létesített, sokezer vendég befogadására méretezett területet egységes szerkezetű, előregyártott elemekből épített öltözőkkel, vendéglátó egységekkel, bazárokkal szerelték fel.

szörftábor a Balaton parton
szörftábor

A balatoni vendég napjának nagy részét a vízben és a napfényes parton tölti; ennek a hagyományos elvnek jegyében tervezték meg a minden tekintetben korszerű, teljes kényelmet nyújtó strandot. Külön strandjai vannak az elmúlt néhány év alatt kialakított modern üdülőszálló-sornak. A Balaton, a Lidó, a Hungária és az Európa Szálló szemléletesen jelzi a balatoni üdülőkultúra fejlő-désének új, iránymutató fejezetét. Itt van a Siófok étterem, mellette az Éden bár. A sport kedvelőinek minigolf-, teke- és teniszpályák. A szállodák földszintjén üzletsor. A Hungária Szálló épületében az Idegenforgalmi Hivatal kirendeltsége. Ugyanígy a legkorszerűbb elvek szerint alakították ki a kö-vetkező években szerte a Balaton körül kiépülő új üzlethálózat első nagy egységét, a szállodasorral szembeni ABC.

Advertisements

“Szörftábor” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s